Hamarosan ismét százmilliók indulnak útnak Kínában, hogy az október elsején kezdődő nemzeti ünnephez kapcsolódó "aranyhéten" kikapcsolódjanak, együtt legyenek a családdal, vagy éppen világot lássanak.
Kína-szerte a közutakon 600 millió körüli utasra számítanak, hat százalékkal többre, mint tavaly ilyenkor, míg a vízi közlekedési eszközöket nagyjából magyarországnyi ember veszi igénybe. Az autópályákon nem kell megállni a fizetőkapuknál, hét napig szabad, vagyis ingyenes lesz az átjárás.
Vonatjegyeket az ünnepi időszakra már alig kapni, a repülőjegyek ára az ilyenkor szokásos módon megugrott. A belföldi turizmus a világ legnépesebb országában rohamosan nő, a trenddel a tömegeket kiszolgáló ágazatok viszont nehezen tartanak lépést, egyes műemléki, természeti látványosságok fogadóképességük határához jutottak, volt már, ahol az egyhetes szabadságok idején "vészhelyzetet" jelentettek.
Egy áprilisban elfogadott új turizmustörvény október elsejétől lép életbe, ami miatt Thaiföldön, így például a közkedvelt Phuketen, de Hongkongban is aggódnak. Az új szabályozás ugyanis már kifejezetten tiltja a szervezett, csoportos utakon a kötelező vásárlást. Az utóbbi idők jellemző konstrukciója volt ugyanis a rendkívül alacsony, gyakran a repülőjegyet és a szállást sem fedező ár, helyenként ingyenes utaztatás, amelyhez viszont kötelező vásárlásokat, szolgáltatásokat társítottak az irodák.
A sok-sok panasz után a turisták jogait szavatoló, egyéb rendelkezéseket tartalmazó törvényben a szabályok szerint az utazásszervezőnek mindent szerződésbe kell foglalnia, világossá kell tennie a közlekedés, a szállás és az étkezés részleteit. Azok az irodák, amelyek vásárlásra kényszerítő idegenvezetőket alkalmaznak, tiltólistára kerülhetnek.
A belépőjegyek árának emelését ugyancsak feltételekhez szabják, s indoklást, valamint előzetes, nyilvános bejelentési kötelezettséget írnak elő. A turisztikai célpontok kezelőinek gondoskodniuk kell arról is, hogy "telt ház" esetén ne fogadjanak több látogatót. Ha például ezt elmulasztják, hat hónapra felfüggeszthetik a működésüket.
Tavaly például épp az októberi ünnepi szabadság időszakában adtak hírt arról, hogy az egyik turisták által közkedvelt kelet-kínai hegy ösvénye órákra bedugult, lent is, fent is várakozásosára kényszerültek az emberek, a kétirányú forgalom okozta dugó miatt.
Hírek szerint a következő "aranyhét" szervezett útjainak árát egyes irodák - a vásároltatásokból származó jutalék elmaradása miatt - megemelték. Hongkongban és Thaiföldön egyes szakemberek a csoportos utak 30 százalék körüli visszaesésével számolnak, míg mások nem tartanak a kínaiak utazási kedvének csökkenésétől, az emelkedő árak elrettentő hatásától.
Forrás, Fotók: MTI, Chinasmack, Sina English, Rex Features, China News
Utolsó kommentek