Négy szolgálati kutya nyugdíjba vonulási ceremóniáját rendezték ma a Shanghai World Financial Center épületében. Virágokat, díjakat kaptak az ebek hálából, hogy az elmúlt években megbízhatóan vigyáztak az épület biztonságára.
...és akkor jött a dagály!
2016.05.09. 16:00 Pekingi Zsazsa
Kelet-Kínában egy férfi - nevezzük Wei-nek - ebéd után leautózott Cadillac-jével a tengerpartra, hogy kicsit lazítson és pihenjen a barátjával. Leparkoltak a kocsival a homokos parton és kirándulni indultak.
Elindult a Selyemút Motortúra
2016.05.09. 12:30 Pekingi Zsazsa
Nem hétköznapi küldetésre indult egy magyar és egy kínai motoros - az egykori legjelentősebb kereskedelmi útvonalat, a Selyemutat járják be motorral. A csaknem ötvenezer kilométernyi út egyúttal Guinness-rekordkísérlet is, mely az eddigi, közel 47 ezer kilométernyi motorozást hivatott megdönteni.
Több mint 40 építőmunkást temetett maga alá a föld Kínában
2016.05.09. 10:00 Pekingi Zsazsa
Negyvenegyre emelkedett azoknak az építőmunkásoknak a száma, akiket földcsuszamlás temetett be vasárnap kora reggel Kína déli részén egy vízi erőmű építkezésénél és azóta sem találják őket - számolt be a Hszinhua hírügynökség a helyszínen tartott késő esti sajtótájékoztató alapján.
100 éves teaház Csengtu szomszédságában
2016.05.07. 11:00 Pekingi Zsazsa
Pengzhen-ben, csak 20 kilométer távolságra Csengtu-tól található ez a 100 éves teaház. Itt szinte megállt az idő. A ház belső tere, az itt tapasztalható teakultúra valamint a vele járó békés, nyugodt hangulat ma is sok vendéget vonz.
Fotó: People's Daily Online
Egészséges kicsinek adott életet egy korábban terhességet színlelő óriáspanda
2016.05.07. 09:30 Pekingi Zsazsa
Több mint 100 ezer ember követte nyomon egy 145 grammos hím óriáspandabébi világra jöttét az interneten pénteken. Az anya egyszer már bekerült a híradásokba, mert két éve álterhességgel tévesztette meg gondozóit.
A világ legrégebbi rizsföldjét találták meg Kelet-Kínában
2016.05.07. 09:00 Pekingi Zsazsa
Régészek több mint 8 ezer éves rizsföldet találtak Kelet-Kínában, minden valószínűség szerint ez az eddig ismert legrégebbi rizstermesztő terület a Földön.
Üvegkapszula "szoba" bátraknak
2016.05.06. 07:30 Pekingi Zsazsa
30 méterre egy tó felszíne felett a sziklán lóg egy üveg kapszula, amelyet nemrég szereltek fel Zhangjiajie-ben, az egyik népszerű kirándulóhelyen Kína Hunan tartományában. A 3,2 méter hosszú és 1,6 méter széles "szoba" 180 kg tömegű és csak két személy fér el benne kényelmesen.
A világ leghosszabb rovarát találták meg Kínában
2016.05.06. 06:30 Pekingi Zsazsa
A világ eddigi leghosszabb rovarát találták meg Dél-Kínában. A botsáska 62,4 centiméteresre nőtt, több mint 5 centiméterrel nagyobbra, mint az előző csúcstartó - közölte a csengtui székhelyű Nyugat-Kínai Rovarmúzeum igazgatója.
Kínai bányászok megdöbbentő fényképei
2016.05.05. 07:45 Pekingi Zsazsa
Nemrég egy érdekes fotósorozat tűnt fel a kínai közösségi oldalakon. Kínai szénbányászok Huaibei városból, Anhui tartományban közvetlenül az éjszakai műszak után, bányászfelszerelésben, izzadtan, koszosan leültek fényképet készíteni feleségeikkel. Majd lefürödtek, átöltöztek és ismét csináltak egy képet.
Spanyolországi nyaralással jutalmazza 2500 dolgozóját egy kínai milliárdos
2016.05.04. 18:00 Pekingi Zsazsa
Spanyolországi nyaralással jutalmazza 2500 alkalmazottját egy kínai milliárdos; a Tiens Group dolgozói szerdán és csütörtökön érkeznek a spanyol fővárosba, összesen húsz repülőjárattal. FRISSÍTVE ÚJ KÉPEKKEL
Minden, amit a kínai hadsereg első rap videójáról tudni kell
2016.05.04. 16:00 Pekingi Zsazsa
Hiphop zenével dobta fel Hadüzenet című toborzóvideóját a kínai hadsereg, szövege a róla szóló hivatalos ismertetés szerint "férfias", ám a legvonzóbbnak a benne felvonultatott haditechnikát szánták alkotói.
Meg sem nyílt a sanghaji Disneyland, de már odarondított néhány kínai turista
2016.05.04. 12:45 Pekingi Zsazsa
Több mint egy hónap múlva nyit csak a Shanghai Disney Resort, de már kínaiak ezrei rohamozzák a kerítését és a környéket, mint zombik a Westeros északi csücskében húzódó Falat. A környező parkok ennek következtében már tele vannak szeméttel, letaposott illetve levizelt virágokkal. Sok kínainak még hosszú kulturális "menetelésre" van szüksége a változáshoz. KÉPEK
Makákók a Nanwan Majom Szigeten
2016.05.04. 10:30 Pekingi Zsazsa
Dél-Kína Hainan tartományában, Linghui megyében található a Nanwan Majom Sziget. Ezen a különleges trópusi jellegű szigeten - ami egyben természetvédelmi terület is - a kínai állam által szigorúan védett 1800 darab veszélyeztetett makákó él.
ELKÉPESZTŐ! Ez a "Battle Declaration" (Hadüzenet) - a Kínai Hadsereg első rap videoklipje
2016.05.03. 14:15 Pekingi Zsazsa
Címlapon hozta a Panama-iratok leleplezéseit, kirúgták...
2016.05.03. 13:30 Pekingi Zsazsa
Körülbelül 400-an tüntettek a hongkongi Ming Pao kínai nyelvű napilap múlt hónapban váratlanul elbocsátott népszerű szerkesztője mellett hétfőn - számolt be a helyi média kedden.
Ők az Olaszországban járőröző kínai rendőrök
2016.05.03. 08:00 Pekingi Zsazsa
Mától két-két kínai rendőr is részt vesz a járőrszolgálatban Róma és Milánó kínaiak lakta kerületeiben az olasz nagyvárosokban élő kínai közösség és a hatóságok viszonyának javítása érdekében.
Constantinus diadalíve, Róma, Olaszország. Kínai rendőrök: Pom Bho, Shu Jian, Li Xiang, Caesar Yiming és az olasz rendőrök együtt pózolnak a fényképen
Autótemető Csengtu belvárosában
2016.05.02. 14:00 Pekingi Zsazsa
Borostyánnal benőtt, elhagyott és leselejtezett autók állnak halomban a Yulin Általános Iskola tanári épületének szomszédságában. Egy biztos, jó kis biológia órát lehetne tartani ezen a roncstelepen.
31 ujja van a "lótusz tenyerű" kínai kisfiúnak
2016.05.02. 12:15 Pekingi Zsazsa
Hunan tartomány Pingjiang megyéjének egyik déli falujában él Hong Hong, a "lótusz tenyerű" kisfiú, akinek összesen 31 ujja van. A kezén 15 (7+8) ujj van, és 16 (8+8) lábujja van. Az ilyen jellegű öröklődő fejlődési rendellenességek gyakran jelentenek fejtörést a kutatóknak. Az érintettek génjei ugyanis nem mutatnak mutációkat, ahogyan az várható lenne.
Vízen járnak a turisták Közép-Kínában
2016.05.02. 10:45 Pekingi Zsazsa
500 méter hosszú pallóhidat építettek Közép-Kína Hubei tartományában egy folyó fölé Xuan'en megyében a népszerű Shiziguan kiránduló helyen. Május 1-től tehát száraz lábbal lehet túrázni a folyón illetve csónakban sem kell eveznie az arra látogatóknak.
Fotók: Xinhua / Song Wen

Utolsó kommentek