Az Egyesült Államok és Kína közti jó viszony alapja a bizalom és egymás indítékainak pozitív szemlélete - fejtette ki pekingi látogatásán Joe Biden amerikai alelnök, aki az elmúlt hetekben heves vitát kiváltott kínai légvédelmi azonosító övezetről is tárgyal a kelet-ázsiai országban.
A két nagyhatalom közötti kapcsolat az egész XXI. századot meghatározza majd. Amennyiben a feleknek sikerül jó viszonyt fenntartaniuk, a lehetőségek határtalanok lesznek - mondta Hszi Csin-ping kínai elnökkel való találkozója után az amerikai alelnök.
A Biden által őszinteként és konstruktívként jellemzett Hszi úgy fogalmazott: a két országnak közös felelőssége a béke fenntartása, ehhez pedig a párbeszéd és együttműködés erősítése szükséges. A kétoldalú kapcsolatok általánosságban véve pozitívan alakulnak, a nemzetközi környezet ugyanakkor változóban van, mind több a kihívás és a regionális konfliktus - mondta a kínai elnök.
Joe Biden szerdán kétnapos látogatásra érkezett Kínába, ahol többek közt az új kínai légvédelmi azonosító övezettel kapcsolatos amerikai aggályokat is tolmácsolni kívánja. Az övezetet Kína november végén jelölte ki, az kiterjed a Japán és Dél-Korea által sajátjának tartott területekre is, s azok légvédelmi zónáját is érinti. Peking azt követeli, hogy a zónába érkező gépek azonosítsák magukat, tegyenek közzé repülési tervet, s álljanak folyamatos rádiókapcsolatban a kínai légiirányítókkal. Washington és Tokió azzal vádolja ezzel kapcsolatban Pekinget, hogy egyoldalúan meg akarja változtatni a területi status quót.
A kínai külügyminisztérium szerdán azt jelentette be: nem tesz eleget a Fehér Ház korábbi kérésének, s nem számolja fel az övezetet. Annak felállítása az ország "szuverén joga", s amúgy is szükséges önvédelmi intézkedés - fogalmazott Hung Lej, a külügyi tárca szóvivője.
Az amerikai alelnök csütörtökön üzletemberekkel találkozik, s Li Ko-csiang miniszterelnökkel folytat majd megbeszélést.
Forrás: MTI
bambanő (törölt) 2013.12.06. 09:39:19
gigabursch 2013.12.06. 11:38:47
...és milyen jól is teszik.
Igazában szerencsés lenne, ha eme sárgolyó minden embere és állama, bankja, vállalata nagyívben leszarná az AEÁ-t.
Sőt, bojkottálná.
☉ ☾ 2013.12.06. 11:59:00
A kínai lufi is kidurran egyszer, minél többet ütközik, annál hamarabb. Ezek a nagyhatalmi erőfitoktatások hasonlóak az Orosz izmozásokhoz - ott sem volt fenntartható fejlődés és hosszú távon tervezhető, belső fogyasztásra alapozott jövőkép.