Jegyzet a zsidó újév alkalmából

Igen, vannak zsidók Kínában, bár a kínai kormány szerint nincsenek kínai zsidók! A judaizmus nem tartozik Kína öt hivatalos vallása közé, és a zsidók az ország hivatalosan elismert 55 kisebbsége között sem szerepelnek. Pedig a zsidók több mint 1000 éve Türkisztánból és Perzsiából érkeztek és telepedtek le az országban. 1286-ban Marco Polo is beszámolt róluk írásában, megemlítve hogy milyen erős politikai és kereskedelmi befolyással bírnak a zsidók Kínában. A kínai izraeliták történelme két korszakra osztható: a modernre (1840 utáni) és az azelőttire. A modern kori zsidó bevándorlók szeparáltan éltek a kínai társadalomban, legtöbbjük nem is maradt sokáig országban. 

Csang Hszin Vang holdvilágképű, körszakállú kínai férfi, aki Mojsénak hívja magát:

„Szerinted zsidónak nézek ki?”

Kajfeng, az azelötti

A legnagyobb és legérdekesebb zsidó közösség, a kajfengi, már a 960-as évektől él Kínában.  A Selyemúton érkeztek oda és a legtöbbjük ruhafestéssel és textilnyomtatással foglalkozott, számuk meghaladta a négyezret. 1163-ban építették fel első zsinagógájukat, amit utána tízszer kellett újraépíteni mert a Sárga folyó időről-időre elárasztotta az épületet.

Az 1600-as évekre, a kajfengi izraeliták teljesen asszimilálódtak, kormányhivatalokban is dolgoztak, ám megtartották vallási és étkezési szokásaikat. A kínaiak érdekes neveket adtak nekik, mint például „Szekta amely kihúzza az inakat” vagy „Muszlimok kék kalappal” (hogy megkülönböztessék őket a kínai muszlim férfiaktól, akik fehér kalapot hordtak).

Kajfengi zsidók

A 18. században azonban, a szárazföldi kereskedelmi vonalak hanyatlásának és az új, Qing Dinasztia erősödő idegengyűlöletének hatására a közösség bomlani kezdett. 1860-ban a zsinagógát is lebontották, a szent könyveket eladták vagy elvesztek és a 19. század végére a közösség szétzilálódott.

Kajfengi utca részlet

Ekkor még a kajfengi zsidók tudtak saját zsidó származásukról, de a vallási előírásokat már nem tartották be. A körülmetélés hagyománya és a sertéshústól való tartózkodás a 19. század közepéig tarthatta magát. A 19-20. századi látogatók találkoztak ugyan magukat zsidó ősök leszármazottainak nevező kínaiakkal, de semmi féle zsidó jellegzetesség, a hagyomány egyetlen eleme sem volt fellelhető bennük.

A kínai kormány szerint nincsenek kínai zsidók, ezért kajfengi zsidók sem léteznek. A judaizmus nem tartozik Kína öt hivatalos vallása közé, és a zsidók az ország hivatalosan elismert 55 kisebbsége között sem szerepelnek. Az ortodox zsidók hasonlóan tekintenek rájuk, bár más okból: a kajfengi zsidók a kínai hagyományoknak megfelelően apai ágon követik a leszármazást, míg az ortodox zsidók az anya szerint határozzák meg az öröklődést.

Manapság 200-300 ember tartja magát izraelitának Kajfengben. Az itt élők nagyon fontosnak tartják megőrizni zsidó identitásukat, de nem annyira a mindennapok gyakorlatában, mint inkább a hovatartozás tudatának erősítésében.

Sanghaj, az azutáni

A zsidóság kínai történetében a 19. század második felében új fejezet kezdődött. Az ópiumháborúkat követő egyenlőtlen szerződések megnyitották Kína kapuit a nyugati világ előtt. Kereskedők, misszionáriusok és katonák telepedtek le az addig elzárt területeken, köztük abban a Jangce torkolatánál fekvő kis halászfaluban, amely mára a világ egyik legnépesebb városa és Kína egyik pénzügyi központja lett, Sanghajban. A 19. század közepétől kezdve Sanghaj a zsidó emigráció központja volt.

Sanghaj zsinagóga

A Távol-Kelet legnagyobb zsidó kolóniája élt a város külföldiek számára elkülönített negyedeiben, az úgynevezett settlementekben. Az angol, francia, orosz fennhatóság alatt álló városnegyedekben több mint húszezer zsidó ember élt. Zsinagógáik, kereskedelmi kamaráik, angol, héber és jiddis nyelvű újságjaik és folyóirataik voltak, iskolákat, kórházakat működtettek, politikai szervezetekbe tömörültek, a cionista mozgalomban is részt vettek.

A harmincas évek végétől 1941-ig Sanghaj közel húszezer közép-európai zsidó menekültet fogadott be, többet, mint Kanada, Ausztrália és a Dél-Afrikai Köztársaság összesen.

A sanghaji getto 1943-ban

A második világháború idején valódi veszélybe kerültek a sanghaji zsidók. Josef Meisinger, a Gestapo tábornoka és tokiói képviselője előkészítette a sanghaji Endlösungot. A japán városparancsnok 1943. február 18-án kiadott rendeletében a város Hungkou (angolosan Hongkew) kerületében jelölte ki a gettót, ahova egy hónapon belül minden sanghaji "hontalan menekültnek" be kellett költözni. Az intézkedésre válaszul napokon belül létrejött a SACRA (Shanghai Ashkenazi Collaborating Relief Association - Sanghaji Askenáziak Együttműködési Segélyszervezete), amely a zsidók gettóba költözését segítette. Itt vészelte át a háborút az egész kolónia.

A német fasizmus elleni zsidó ellenállás a sanghaji kínaiakat is a japán elnyomók elleni összefogásra ösztönözte. A zsidó emigránsok aktívan részt vállaltak a kínai ellenállásban. Jacob Rosenfeld (General Luo) ausztriai zsidó orvos 1939-től 1949-ig szolgált Mao seregében, orvos-tábornokként ő volt a legmagasabb rangú külföldi a Népi Felszabadító Hadseregben. Frantisek Kriegel, prágai orvos a Japán elleni háború idején Csang Kaj-sek mellett szolgált, később magas tisztségeket töltött be hazájában. A Németországból származó íróújságíró, Hans Shippe Sanghajt elhagyva 1939-ben csatlakozott a kommunista hadsereghez, és 1941. november 30-án esett el. Ma emlékmű áll azon a helyen, ahol a kínai nép barátját elérte a halál.

1945. július 17-én egy amerikai repülőgép tévedésből a gettót is bombázta. A halálos áldozatok száma 31 volt, 250-en megsebesültek. A gettó a háború végéig létezett.

A második világháború végén, de főleg Izrael állam megalakulása után a zsidók többsége elhagyta Kínát, általában Amerikába, Ausztráliába vagy Izraelbe költöztek. Moshe Yuval, az első Kínában szolgáló izraeli diplomata 1948 decemberében érkezett Sanghajba, és rövid időn belül 7000 izraeli útiokmányt állított ki.

A népi kormány hatalomra kerülése után a sanghaji zsidók közül sokan Kínában maradtak, és csak az ötvenes évek elején lezajlott idegenellenes kampányok idején kényszerültek Kína elhagyására.

Forrás: WSJ, Mazsike, Terebess Ázsia Lexikon, Mindennapi