Pekingben forgalomba helyezték az ország legnagyobb címletű, 100 jüanos (mintegy 4500 forintos) bankjegyének új - elvben - hamisításbiztos változatát, amely maradt piros, és amelyen továbbra is Mao Ce-tung néhai államelnök portréja látható.

Ebből az alkalomból a kelet-kínai Senjangban található pénztörténeti múzeum bankjegykollekciójából kiállított két egyedi, kézzel gyártott darabot, amelyet 1960-ban "bocsátottak ki". Míg a két papírdarabról ötvenegynéhány évvel ezelőtt még azt állapították meg, hogy gyenge hamisítványok, ma már a kézműves bankjegykészítés relikviáiként tartják őket számon.

Az egykori 1 és 2 jüanost színes tollal rajzolták meg. Egyikükön egy traktorosnő látható, míg a másikon, amelyet a házilagos eszközökkel dolgozó művésznek nem volt ideje végeleges formába öntenie, fémipari munkások dolgoznak esztergapadok mellett.

A jüan hivatalos neve a zsenminpi (renminbi), ami "népi valutát" jelent. A kínaiak kezébe először 1948-ban, a Kínai Népköztársaság kikiáltását megelőzően, még a polgárháború időszakában kerülhetett. A központi bank alapításának évében még 50 ezres címletű bankót is kiadott, de idővel a nagyobb címleteket kivonták és mára a 100 jüanos maradt a "csúcs".

Az első jüangarnitúrának 12 címlete volt és 62 különböző változatban készült. Gyenge minőségű nyomtatványoknak számítottak, ezért az akkori hamisítóknak nem volt nehéz dolguk.

A helyzetben fordulatot a szovjet segítség hozott az 1950-es évek első felében, amikor kínai kérésre a fejlettebb technikával rendelkező szomszéd közreműködésével elkészült a második sorozat. Az "importpénzt" vonaton szállították az északkeleti Mandzsúriába. Feladójaként egy faipari vállalat szerepelt, az áru megnevezése "műszaki berendezés" volt.

Az átvételt az akkori hatóságok körültekintően megtervezték, a szerelvény kiürítésével egy nap alatt kellett végezni. A tíz vagont párhuzamosan rakodták ki, jelentős biztonsági felügyelet mellett.

A két ország közötti viszony elhidegülésével Pekingben azután úgy döntöttek, hogy a jegybank bevonja a szovjet gyártású papírpénzt, köztük a kínai pénztörténet egyetlen 3 jüanos címletét. Az első, hazai pénzjegynyomdában készült, vízjellel ellátott bankók végül a harmadik sorozat darabjaiként az 1960-as években láttak napvilágot.

Történetírók feljegyezték, hogy a kis piros 1 csiaóst, amely a jüan egytized részét érte, két év múlva már ki is vonták a forgalomból, mivel állítólag a hátoldalán szereplő ábrán egyes munkások jobb irányba haladtak. A politikai ideológiában ellenségként megjelenített "jobboldali elhajlók" miatt ennek az "ördögi" bankjegynek ezért csúfos vége lett: valamennyit bezúzatták. Egy-egy fennmaradt példánya ritka értéknek számít a numizmatikusok körében.

A mostani új 100 jüanos az 1999-ben kibocsátott ötödik jüansorozatnak a harmadik kiadása. Még forgalomban lévő régebbi változatával, amíg el nem fogy, továbbra is lehet fizetni, de a pénzszámoló és -ellenőrző gépeket használó üzleteknek új masinákat kell üzembe helyezniük; a kínai pénztörténet újabb állomásán a készpénzt kiadó és befogadó automatákat is fel kell újítani.

Forrás: MTI / Peking / Trebitsch Péter, Fotók: Ecns.cn, Transcultural Studies