Eddig 25 inkubátorállomást alakítottak ki Kína tíz tartományában és 18 térségben továbbiakat állítanak fel. A kísérleti anonim rendszerrel az eddigi tapasztalatok szerint sok kisgyerek életét tudták megmenteni, akiknek nagy része valamilyen rendellenességgel született - számolt be a Hszinhua hírügynökség vasárnapi összeállításában.
Az elsőként 2011-ben Hopej tartomány székhelyén, Sicsiacsuangban épült, 2,5 négyzetméteres útmenti építménybe a mai napig 181 csecsemőt helyeztek. Korábban itt a városi árvaház bejárata előtt hagyták az újszülötteket, 2009-2010-ben csaknem kétszázat, ötven százalékuk később meghalt.
A legutóbbi csecsemőmentő-állomást az idei holdújévi ünnepek, a Tavaszünnep alatt helyezték üzembe a dél-kínai Kanton városban, s az első két hét során 79 babát hagytak ott szüleik. Mint kiderült, koruk különböző, de a többségük egy év alatti volt. A szülők egy része pénzt is hagyott a gyermek mellett, vagy egy rövid levelet.
A gyermeket elhelyezőnek egy jelzőgombot kell megnyomnia, amire a gyermekmentő egészségügyisek 5-10 percen belül a helyszínre érkeznek.
A kezdeményezést évekkel ezelőtt nagy vita fogadta, a közvélemény és a szakemberek egy része úgy vélte, a létesítmények egyben ösztönzően hatnak a gyermekekről való lemondásra, ami a törvények szerint büntetendő cselekmény Kínában.
A polgárügyi tárca miniszterhelyettese Tou Jü-pej egy korábbi sajtóértekezletén leszögezte, hogy a gyermekek elhagyása nem csak büntetendő, de a kínai morális értékekkel is ellentétes. Hozzátette ugyanakkor, az inkubátorállomások létrehozása mellett az élet tisztelete és gyermekek jogai szólnak.
A szakemberek ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy e létesítmények nem jelentenek megoldást olyan problémákra, mint az egészségügyi ellátás költségessége, a társadalombiztosítás, a gyermekjóléti rendszer hiányosságai. Ezzel együtt a terhes nők orvosi ellenőrzése, a fogyatékosságok időbeni kiszűrése ugyancsak sürgető teendők sok helyütt az országban - hangsúlyozzák.
Forrás: MTI - Trebitsch Péter
Utolsó kommentek