Három patkányt feszítettek ki egy fára Kínában és az egyik nyakába feliratot is akasztottak ezzel a szöveggel: "Tévedtem, megbántam." Néhány kínai internetező ezt nagyon viccesnek tartotta, de voltak akik másképp gondolkodtak a dologról.
A képet - amit shuangliui rendőrség készített közel a rendőrőrs épületéhez Csengduban, Szecsuan tartományban péntek délután - a rendőrség hivatalos Weibo oldalára @平安双流 feltette azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a tolvajok elleni védelem fontosságára. A kínai internetezőkre persze különféle hatást gyakorolt az igencsak bizarr fotó közlése.
A legtöbb kínai "netizent" a kép a korrupt tisztviselőkre emlékeztette, akiket gyakran neveznek tolvajoknak azaz patkányoknak Kínában, mert ellopják a közpénzeket. Másrészről viszont Kína is tele van állatszerető emberekkel és ezt már túlzásnak és kegyetlenségnek tartották.
A Sichuan Online persze kiderítette, hogy a patkányokat egy reklámügynökség alkalmazottja Liu Junjiang fogta meg. Liu és kollégái fedezték fel az állatokat a frissen felújított irodájukban zöldségeket és kábeleket rágcsálva. Pénteken sikerült megfogniuk hármat és kisebb vita után úgy döntöttek, közszemlére teszik az elvetemült tolvajokat és kikötözik őket az utcán egy fára. Óh, ezek az ügynökségi kreatív gyerekek! :-)
Miután jó nagy hírverés lett a dologból (elvégre reklámügynökséggel van dolgunk) a három állatot eloldozták és ketrecbe tették majd a sintérek elvitték (megették) őket - írta a Sichuan Online.
Forrás: Hug China
Utolsó kommentek